Nem lesz idén vizes Eb Budapesten
A májusról augusztusra csúsztatott eseményt a jövő évben rendezik meg.
A májusról augusztusra csúsztatott eseményt a jövő évben rendezik meg.
Szövetségi „gyorssegélynek” köszönhetően átmenetileg Budapesten edzhetnek az olimpiára készülő egri úszók.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Kossuth Rádiónak beszélt arról, hogy bízni kell Hosszú döntésében, mert egy nagyon rutinos és sokat látott versenyzőről van szó, aki tökéletesen ismeri magát.
Eddig csak emailben kapták meg a dokumentumokat, de azokon nincs pecsét és az nem hivatalos.
A szervezet megkapta ugyan a végzést a dél-koreai hatóságoktól, de koreai nyelven és e-mailben.
Wladár Sándor MÚSZ-elnök szerint érthető, hogy kimentette magát Borkai ügyvédje az elnökségi ülésről.
Ha egy edző Magyarországon válogatott kerettag versenyzőt készít fel a következő világeseményre, megkapja a járandóságot – mondta a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Aránytalannak tartja a magyar úszók szövetségi kapitánya azt a nemzetközi médiaérdeklődést, ami Kenderesi Tamás ügyét kísérte figyelemmel Dél-Koreában. Neki kell „ez a gyerek.”
Jelentős változtatásokat vezet be az úszószövetség elnöke a vizes világbajnokság alatt történtek miatt.
A 2025-ös vagy a 2027-es világbajnokságra pályázunk – erősítette meg Gyárfás Tamás.
Csütörtökön még azt írta, azzal, hogy lecserélődött az úszószövetség vezetője, csak változás történt, előrelépés nem.
Wladár Sándor úszóelnökre a TV2 kezdett lőni, korábbi trágár szavait vették elő. Az elnök feljelentést tesz a titkos felvétel kiszivárgása miatt, közben Hosszú Katinka szerint semmi előrelépés nem történt azzal, hogy Wladár Sándor lett a szövetség elnöke. Egyik kutya, másik eb, mondta.
Wladár Sándor szerint valaki titokban rögzített egy magánbeszélgetést, amelyből most újból hírt kreáltak, és amelyet a személye ellene próbálnak meg felhasználni.
Májusi történetet elevenített fel a TV2, amikor közzétett egy hangfelvételt, amelyen az úszószövetség elnöke beszél egy bizonyos Szepesiről, illetve arról, hogy szívesen közel került volna hozzá szexuálisan.
A római Sette Colli úszóverseny alkalmából Ferenc pápa audienciát adott a sportág képviselőinek, amelyen a magyar válogatott kiválasztott tagjai is részt vehettek.
Az ötszörös és a háromszoros olimpiai bajnok üdvözli a testület létrejöttét, de még gondolokodik, hogy csatlakozzon-e.